2010.09.08. szerda Mária,Adrienn,Adorján,Adrián napja.

Diplomás pályázatírók

Képzési és foglalkoztatási program indul száz munka nélküli pályakezdő diplomás számára a megyei önkormányzat és a munkaügyi központ koordinálásával Hajdú-Bihar megyében.

A megyei területfejlesztési tanács és a munkaerő-piaci alap támogatásával képzési és foglalkoztatási programot indít útjára a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat és a munkaügyi központ. Ennek célja, hogy felkészítsék a települési önkormányzatokat, a civil szervezeteket és a vállalkozásokat az európai uniós források fogadására, vagyis megfelelő pályázatok megírására és felhasználására. Az összesen 254 millió forint ráfordítású program részeként száz munka nélküli pályakezdő diplomás európai uniós pályázatírói és pályázatmenedzseri képzést kap, majd e fiatalok az elhelyezkedéshez munkaerő-piaci támogatásban is részesülnek.

A pályakezdő diplomásoknak pályázat útján kell jelentkezniük a képzésre a munkaügyi központban. A fiatalok a munkába lépés előtt ingyenes képzés keretében egy hónap alatt sajátíthatják el a pályázatok felkutatásának, elkészítésének, a projektek menedzselésének, megvalósításának, valamint a különböző térségfejlesztési stratégiák kidolgozásának tudnivalóit. A végzettek foglalkoztatására hajdú-bihari önkormányzatok, vállalkozások és civil szervezetek pályázhatnak: a pályakezdők foglalkoztatásának támogatott időszaka idén április 1-jétől 2005. június 30-ig tart, de a munkaadóknak további 15 hónapos továbbfoglalkoztatást kell vállalniuk. Ehhez a munkaadók foglalkoztatásbővítő támogatást kapnak, ami a pályakezdőknek kifizetett bér (maximum bruttó 106 ezer forint) és a járulékok 90 százaléka.

Mint megtudtuk, a program megvalósításához a munkaerő-piaci alap 117 millió forintos támogatást hagyott jóvá. Ehhez a megyei munkaügyi központ decentralizált alapja 87 millió forinttal, a megyei önkormányzat és a megyei területfejlesztési tanács pedig közösen 50 millió forinttal járul hozzá.




Ha állást keresel vagy váltani szeretnél, használd álláskeresőknek szóló szolgáltatásainkat

Magyarország egyik legrégebbi internetes álláskínáló weboldala - szolgáltatásai


 

ÁLLÁSKERESŐKNEK
Regisztráció
Keresés
Tesztek
Továbbképzés
Jelentkezési kisokos
Jogi Háttér
Partnereink
Kérdezz-felelek
MINŐSÉG




KIEMELT AJÁNLATUNK
KIEMELT PARTNEREINK

BELÉPÉS ÁLLÁSKERESOKNEK
Név:
Jelszó:
 
BELÉPÉS MUNKAADÓKNAK
Név:
Jelszó:
 

 KERESÉS

Ha kíváncsi rá, hogy adatbázisunkban milyen cégeket, állásajánlatokat találhat az Önt érdeklő munkakörben, írja be a munkakörre jellemző szót/szavakat az alábbi mezőbe. A találati listán mindazok a cégbemutatkozó anyagok, munkaajánlatok láthatóvá válnak, amelyekben a megadott kulcsszó előfordul.

   

Jobpark.hu 1149 Budapest, Róna u. 120-122. Tel.: 06 1 460 0777