Füstölgő alkalmazottak
A munkahelyi dohányzás gyakran okoz ellentéteket a főnök és a beosztott, illetve a munkatársak között. Ennek oka nem mindig egészségkárosító hatásából adódik.
Az évtizedekig napi egy-két doboz cigit elszívó kolléga, miután sikeresen leszokott a dohányzásról, nem tűri meg maga körül azokat, akik most is rá-rágyújtanak.
Az egészségmániás, bio-ételeken élő (és bio-kozmetikumokkal szépítkező) főnökasszony nemhogy a helyiségből, de még az épületből is kitiltja a cigarettafüstöt.
A napi négy-öt szál cigit elszívó alkalmazott úgy érzi, kiközösítik, hiszen sem az irodában, sem étkezésnél nem élhet szenvedélyének.
A felsorolt példákat szinte mindenki tudná folytatni. Mi lehet azonban az oka, hogy ez a "bűnös szenvedély" ennyire megosztja azokat, akik egy munkahelyen dolgoznak?
A nem dohányzók általában érzékenyek a cigarettafüstre - közülük csak azok a passzív dohányosok képeznek néha kivételt, akik otthon is rákényszerülnek a sűrű füstfelhő elviselésére. Akik leszoktak róla, sokszor nehezen viselik, ha más dohányzik - vagy azért, mert irritálja őket a füst, vagy pedig a visszaeséstől tartanak.
A munkaadóknak azonban az egészség védelmén, a nem dohányzók érdekein túl van még egy nyomós érvük: ha a beosztott által naponta elszívott cigaretták számát megszorozzuk tíz-tizenöt perccel, megkapjuk azt az időt, amit a dohányos pihenéssel tölt - miközben szenvedélymentes társai dolgoznak. Ez egy erős dohányos esetében akár több, mint egy óra is lehet, ami nyolc órás munkanapot figyelembe véve nem kis idő. Ezt pedig csak az a cég tudja valóban számon tartani - és a fizetésben is kifejezésre juttatni - ahol valóban szigorú belépés-kilépés ellenőrző (esetleg elektronikus) rendszer van.
Fekete Bernadett |
ÁLLÁSKERESŐKNEK 
